2013. november 27., szerda

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Karen Marie Moning a New York Times bestseller szerzője, 12 regényt írt eddig, köztük a Rita-díjas Highlander és a nemzetközi bestseller Fever sorozatot. Könyveit huszonnégy nyelven tették közzé szerte a világon. Moning pályafutását paranormális romantikus regény írással kezdte, melyek Skóciában játszódtak. De ahogy egyre jobban lenyűgözte a kelta mitológia, műfajt váltott urban fantasyra, melynek helyszíne Írország, Dublin.

Tartalom: MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

Vélemény: Nem is tudom, hogy kezdjem. 
Elolvastam. Próbálom emészteni. Szemben a rengeteg rajongóval, engem nem ragadott meg. Bosszankodtam a végén, hogy nincs vége. Persze ez az én tudatlanságom volt ismét, hogy nem tudtam, mibe vágom a fejszémet. Úgy látszik idén olyan könyveket választottam a moly párbajra, amikről fogalmam nincs. Persze ajánlották ezt is. Problémám leginkább a tündérekkel van. Bizonyára van még bennem gyermeki rajongás, mert nem tudom összeegyeztetni a tündéreket a rosszal. Így viszont ahogy kibontakozik a cselekmény, szerencsétlen könyvnek esélye sem volt nálam. Nyilván ez az én hibám, ettől még fantasztikus, de nem nekem. Azért volt egy mondat, ami igencsak elgondolkodtatott, és amit az eszembe véstem, és igyekszem alkalmazni majd az életem során, ha padlóra kerülnék: "Az élettel kapcsolatban kétféle hozzáállás létezik: remény és félelem. A remény erőssé tesz, a félelem megöl."
Ezért az egy mondatért örülök, hogy mégis elolvastam.


Történet: 6/10 ( a tündérek miatt )
Karakterek: 8/10
Ábrázolás: 7/10 (nekem túl sötét, és félelmetes)


2013. november 22., péntek

Catherine Fisher: Incarceron


CATHERINE FISHER Newportban, Walesben született. A mítoszok és a történelem mindig is elbűvölte – a University of Walesen szerzett diplomát angol nyelvből. Dolgozott tanárként és régészként, valamint oktatott kreatív írást a University of Glamorgan előadójaként. A Walesi Akadémia tagja. Elismert költő, regényíró, valamint kipróbált rádiós műsorvezető; rendszeresen előadásokat és felolvasásokat tart a legkülönfélébb korosztályok számára, ezenkívül oktatási és művelődési konferenciákat szervez. Newportban, Gwentben él. Számos díjjal és rengeteg kritikai elismeréssel büszkélkedhet. Versei megjelentek a vezető folyóiratokban és antológiákban. Megkapta a WAC (Writing Across the Curriculum) Fiatal írók díját, és megnyerte a Nemzetközi Cardiff Költőversenyt 1990-ben. Első regényét, a The Conjuror's Game (A bűvész játéka) címűt beválogatták a Smarties Könyvek lehetséges díjazottjai közé, a The Snow-Walker's Son (A hójáró fia) címűt pedig a W.H. Smith-díj listájára. Az 1980-as években kezdett gyerekeknek is írni; 19 regénye már 17 különböző nyelven megjelent, s legtöbb könyve vezette már a toplistákat. Ugyancsak népszerű a – ma már klasszikusnak számító – négykötetes fantasy, a The Book of the Crow (A holló könyve), a nemzetközileg is sikeres, háromkötetes The Oracle (Az orákulum), amelynek első könyvét a Whitbread Childrens Books-díjra jelölték, és amelyet több mint húsz nyelvre lefordítottak.

Tartalom: Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.

Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.

Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.


Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.

Hát ez az Incarceron!

Amikor el kezdtem olvasni, fogalmam nem volt, mire számítsak. Eléggé meglepődtem az elején. Valahogy nem erre számítottam. A történet eleinte vad volt, brutális, és amíg ki nem derült, hogy börtönben játszódik, hát őszintén szólva nem tetszett. Aztán szépen lassan a történet kiteljesedett. Két szálon futott, amit nem is mindig vettem észre, hogy más helyszínen folytatódik a történet, mivel e-bookként olvastam. Nem tudom, hogy a nyomdai könyvben is így van-e, de többször összeért a két helyszín, elválasztás és új fejezet nélkül. Ezért néha nehezen tudtam követni az eseményeket, hogy mi, hol játszódik épp. Az már az én hiányosságom, hogy meg sem néztem a tartalmát, mikor a molypárbajra ezt bejelöltem olvasásra. Így a címe alapján én fantasyre számítottam. Legnagyobb meglepetésemre volt ebben minden. Sci-fi, kaland, akció, és jó nagy adag mese a szó nemes értelmében. Nem tudom, hogy valaha még egyszer el fogom-e olvasni, egyenlőre úgy hiszem, hogy nem, bár néha motoszkál bennem, hogy rosszul értelmeztem egy-egy cselekményt. Nem akarok spoilerezni, éppen ezért nem akarok idézni belőle. Egy biztos. Ez a könyv néha nagyon nem kötött le, néha viszont képtelen voltam letenni, és megpróbáltam kitalálni mi fog következni. Minden alkalommal melléfogtam. Főleg a végkifejlet volt számomra megdöbbentő, és kicsit sem volt olyan, mint ahogy azt én magamban elképzeltem.

Azt kell, hogy mondjam, összességében tetszett a könyv, bár számomra nem mindig volt emészthető, és miután kevés fantáziával rendelkezem, nehezen tudtam elképzelni egy egy jelenetet, mégis megérte elolvasni.

Történet: 8/10
Szereplők: 9/10
Ábrázolás mód: 10/10


2013. november 14., csütörtök

Dan Brown: Inferno


Amerikai regényíró, művészettörténész. 1964 június 22-én született Exeterben, New Hemshpire államban. Apja, Richard, matematikatanár, 1997 óta nyugdíjas. Anyja, Connie, írónő. Testvérei Valerie és Gregory. Brown a Phillips Exeter Academy-n érettségizett 1982-ben, New Hampshire-ben. Ezt követően Los Angelesbe ment, ahol zenészként és zeneszerzőként dolgozott. 1993-ban visszatért a régi iskolájába, és ott tanár lett. Felesége, Blythe, festészettel és történelemmel foglalkozik. Tagja a Mensa nevű társaságnak, amely a magas intelligenciájú embereket tömöríti.


Tartalom: "Keressetek és találtok." Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak. Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.

Ezt a könyvet nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni, mivel az író első két hasonló művét régebben elolvastam, és nagyon tetszett. A már számomra ismert Langdon professzor újabb "kalandba"keveredik, ismét az a feladata, hogy elhárítson egy katasztrófát. Azért szeretem Brown eddig olvasott műveit, mert nincs benne a tipikus amerikai 1 személyes akcióhős karaktere. Igazi csapatjátékos a főhős, aki szerénységével, tanulni vágyásával hódít a szememben.

Nagyon tetszett a könyvben a műemlékek leírása. Annyira élethű, annyira valóságosan van ábrázolva, hogy magam elé tudtam képzelni. Nem értek a művészettörténethez, sőt nem is igazán érdekelt. Most mégis kedvet kaptam hozzá az olvasás közben. Nem vagyok nagy utazó, mégis ezekre a helyekre szívesen elmennék, amiket megnevez. Sosem vonzott különösebben Törökország, köztük Isztambul sem. De valahogy, ha most lenne rá lehetőségem, elmennék. Egyetlen negatívuma volt számomra, a rengeteg olasz mondat. Ennek ellenére, nagyon tetszett. Megkapó, elgondolkodtató, és brutálisan őszinte. történet, egy igencsak váratlan végkifejlettel. Nagyon tanulságos. És még valami. Dante Isteni színjátékát újra el fogom olvasni. Helyesebben fogalmazva, odafigyeléssel fogom ezt megtenni.

2013. május 20., hétfő

Leiner Laura - Szent Johanna Gimi 8



Ifjúsági bestseller író. 1985. április.22-én látta meg a napvilágot Budapesten. Első regényét csupán 18 évesen írta Remek! címmel, amely 2005-ben jelent meg ezt követte az Ez is remek! című könyve, ami 2008-ban íródott. Ez után, még sok könyvvel lepett meg minket, azonban a legnépszerűbb ifjúsági sorozata, a Szent Johanna gimi 2010-ben jelent meg, és 2013-ban ért véget, a Kalauzzal.

Tartalom: "Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa  nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről."

Imádtam olvasni. Mindegyik kötetet. Alig vártam már, hogy megjelenjen az utolsó rész. Kíváncsi voltam, vajon tetszeni fog-e a vége, lesz-e olyan fordulatos, mint a többi? Egyáltalán nem csalódtam. És be kell hogy valljam, elég nehezen szántam rá magam az első részre, voltak bennem érdekes érzések. Az első az volt, hogy egyáltalán mit keresek én a tinik világában? Hiszen már elmúltam 45 éves. Aztán persze láttam, hogy a lányaimnak mennyire tetszik. Igazából még ez sem mérvadó, hiszen van köztünk pár év. Belevágtam az olvasásába. Magával ragadott az első oldaltól kezdve. Hát, nem szégyellem, újra átélhettem a gimis éveimet, sok emlék újraéledt bennem a könyv által. Bár, ha karaktert kéne választanom magamnak, nem is tudom melyik lenne a megfelelő. Reni biztos nem, hiszen én nem voltam jó tanuló. És az is igaz, hogy lány vagyok, (illetve asszony), mégis a lázadásaimban Ricsire hajazok leginkább. Milyen furcsa azért az élet. Végigröhögtem a köteteket, drukkoltam a szereplőknek minden csínytevésükben miközben én mint anya, valószínűleg a hajamat téptem volna, ha bármelyik csemetém így viselkedik, ahogy néha ők. Azért időnként Kingától még én is dobtam egy hátast :)

Ha én tanár lennék, és lenne lehetőségem, bevezetném az iskolába irodalomórán kötelező olvasmánynak. Talán ezt a regény sorozatot még a leglustább gyerek is elolvasná, szórakozna rajta, és úgy szeretné meg az olvasást, hogy elfelejtene tiltakozni ellene. Köszönöm, hogy részem lehetett ebben. Köszönöm Laura.

Elisabetta Gnone - Fairy Oak - A sötétség bűvölete


Elisabetta Gnone(született: április 13, 1965), egy olasz származású írónő. Újságíró lett 1992-ben a Topolino Weekly-ben. 2001 áprilisában közösen készített olasz képregényt a WITCH magazinban Alessandro Barbuccival és Barbara Canepaval. A Witch sikere után 2005-ben kezdi meg újra munkásságát.

Tartalom: Az ellenség ostrom alá veszi Fairy Oakot és hatalma napról napra nő. A Fény és a Sötétség ősi szövetsége meginogni látszik. Azonban egy kapocs feloldhatatlannak tűnik, az amely Vaníliát és Pervinkát, a kis ikerboszorkányokat összeköti. Hasonlóak, mégis különböznek. Ők a Fény és a Sötétség, egyazon vérből. Közébük próbál beférkőzni az ellenség. Vajon ellen tud állni Pervinka a sötétség bűvöletének? Ettől függ a Varázstudók és a Nembűvölők megmenekülése. 


Igen nehezen olvastam el a második részt. Már az elsővel is voltak bajaim, de összességében olvasható volt. A második viszont egyáltalán nem tetszett. Egy biztos, a harmadikba bele sem óhajtok nézni. Ahogy most leírtam a tartalmat, gyakorlatilag az egész könyvet leírtam. Ez nem semmi. Már csak azért sem, mert a könyv 340 oldalas. Akkor mi volt a többi lapon? Őszintén megmondom, fogalmam nincs. Azt is mondhatnám, hogy pihentető olvasás volt, mert kikapcsoltam közben. De nem, inkább zavaró volt és idegesítő. Néha úgy éreztem olvasás közben, mint a kép a képben funkciónál. Pontosan azért, mert a könyvben egy könyvet olvasnak a gyerekek. Ami egyébként néha még szórakoztatóbb volt, mint maga a könyv. De csak néha. Amikor olvastam a könyvet, és történt egy két esemény, akkor szívesebben olvastam volna a könyvben lévő könyvet tovább. Viszont mikor az volt a könyv témája, akkor már nem volt kedvem az egészhez. Nos ez nekem, amit leírtam, éppen olyan zavaros, mint maga a könyv volt.